Perfect Nails Szlovénia

Sanela és Export értékesítési kollégánk.

.Két nap újra csak az oktatásról szólt! Ezúttal szlovén disztribútorunknak tartottunk szakmai tréninget különböző technikákról, illetve termékeinkről, hogy a Perfect Nails Szlovéniában is a legkorszerűbb tudással tudjon a rendelkezésetekre állni!

Célunk, hogy minél tökéletesebb termékeket kínáljunk szakembereink munkájához nem csak Magyarországon, de határainkon túl is. Folyamatosan bővítjük kapcsolatainkat, ennek következtében már több mint 20 országban találkozhattok termékeinkkel Mauritiustól egészen Norvégiáig és most már Szlovéniában is. 

Eddig Szlovéniában nem voltunk jelen, de mostantól  Sanela segítségével  a szlovén vevők is egyenesen a hazájukban tudják megvásárolni a termékeinket!

Sanela mögött komoly szakmai múlt áll: 10 éve tevékenykedik körmösként, ez idő alatt pedig komoly elismerést szerzett körmösként hazájában! Mint mondta, egy ideje  figyelemmel követi cégünk tevékenységét, még a horvát Perfect Day-re is ellátogatott. Nagyon tetszenek neki újdonságaink, széles LacGel  választékunk és az irány, amit cégünk képvisel. Több termékünket is próbálta már, így nagy örömmel erősíti márkánkat Szlovéniában.

Szlovén partnereink épp Greatest Hits kollekciónkkal ismerkednek.

 

#A közös nyelv

Hamar megtaláltuk a közös hangot külföldi vendégeinkkel ugyanis a szlovén trendek nagyon hasonlóak a magyarokéhoz. Nálunk is hatalmas népszerűségnek örvend az Elastic Hard és a Cover Babe!

A szlovén szakemberek szintén nagyon szeretik  a körömdíszítőket.  A 2 napos térning során ezért kiemelt figyelmet szentelt oktatónk Gáspár-Köbli Kriszta az Galaxy Color PowderUnicorn Powder és Thermo Por bemutatásának. Az effekt poraink minősége és választéka is nagyon tetszettek új partnerünknek is. A Perfect Nails termékeit élménykatalógusunk segítségével elméletben is megismerték termékeinket a szlovén szakemberek.

 

 

#Köszönjük, hogy itt voltatok!

Örülünk, hogy ez a két nap ilyen jó hangulatban telt!  Nagyon köszönjük szlovén partnereinknek az oktatáson az aktív részvételt és a vidám pillanatokat. Jó körmösök között mindig gyorsan megy az idő. Szlovén oktatóink név szerint:

   Sanela Kosenina

 –  Danijela Lovse

Bízunk benne, hogy a szlovén szakemberek hasonlóan elégedettek lesznek termékeinkkel és hamarosan újabb tréningen láthatjuk szomszéd oktatóinkat!

 

 

Termékajánló: 

Kattints a képre, rendeld meg és készíts Te is tökéletes körmöket! 

Elastic Hard
Rugalmas, mégis erős

Cover Babe
Körömágy-hosszabbító építőzselé

Galaxy Color Powder
Finom textúrájú,pehelykönnyű díszitőanyag

Thermo Por
Színváltó pigmentpor

 

Tanulj  nálunk trendszakmát és tűnj ki a többiek közül!

Nail&Beauty Academy Kft.  

OKJ-s képzéseink már az ország több pontján elérhetők! A szakmai hátteret a több éves tapasztalattal rendelkező mesteroktatóink biztosítják. Oktatásainkhoz a  Perfect Nails alapanyagait használjuk, így tudjuk a legújabb trendeket és technikákat a legmagasabb szinten átadni a jövő szakemberei számára.

Miért válassz minket?
  • Garantált szakmai fejlődés
  • Egyénre szabott oktatás
  • Kiscsoportos képzések, családias, barátságos légkörrel
  • Speciálisan kidolgozott tananyag és ingyenes szakkönyv biztosítunk

További részletekért kattints a IDE

 

Hozd ki magadból a legtöbbet!

Legyél kezdő vagy tapasztalt szakember mi segítünk továbbfejlődni! Válasz a tanfolyamaink közül és jelentkezz! 

Tovább a tanfolyamokhoz