Hagyományos NailStar szalonköröm versenyünk 21. alkalommal is megrendezésre került. A verseny témája: Korall esküvő volt. A pályamunkák beérkezési határideje (meghosszabbítva) 2019. augusztus 27-én járt le, amit egy egyhetes közönség szavazás és zsűrizés követett. Az ünnepélyes díjátadóra budapesti Perfect Day rendezvényünkön került sor szeptember 15-én. 

#Korall esküvő

XI. Nail Star verseny témájának középpontjában a szerelem és az év színe a korall állt.  A zsűrinek mindig nehéz dolga van, ezt tudjuk! Főleg, ha olyan a verseny témája, ami sokkal nagyobb kreativitásnak ad teret, mint általában!

Az idei verseny témája a szerelem és a korall szín

A „Korall” versenyünk sokatokat megihletett. Talán a nagy lelkesedés lehetett az oka, hogy többen nem olvasták át figyelmesen a versenykiírást és elsiklottak az apró részletek felett… Nagyon sok munkát ki kellett zárnunk a nem megfelelő anyaghasználat miatt vagy éppen nem vették figyelembe a szalvétagyűrűre vonatkozó  kisbetűs részt: “bármilyen kereskedelmi forgalomban kapható alap használható, de műköröm alapanyaggal teljesen el kell takarni!”

Érdekes volt látni, hogy a legfantáziadúsabb díszítések összecsaptak a precízen megépített körmökkel – így tényleg a pontok döntöttek! Mi, zsűritagok sem tudtuk megtippelni előre, kik az esélyesek!

Az selejtezőn túljutott munkákat pontoztuk és nem volt meglepő, hogy elég szoros verseny alakult ki a mezőnyben. Az eredményhidetésre a budapesti Perfect Day ingyenes körmöstovábbképzésünkön kerül4 sor! 

# Online versenyünk nyerteseinek:  

1. helyezés – 70 000 Ft

2. helyezés – 50 000 Ft

3. helyezés – 30 000 Ft

Közönség díj – 30 000 Ft

értékben biztosítunk Perfect Nails termékeket tartalmazó ajándékcsomagot. Továbbá díjazottaink NailStar történelem leghatalmasabb kupáit és NailStar nemzetközi minősítő oklevelet is kapnak.

#Lássuk az eredményeket!

 

#Szőke Tímea

1.helyezett 

Örök hűség

 

 

 

#Kiss Adrienn

2.helyezett

Csipke álom

 

 

 

 

#Ihász-Giber Eszter

3.helyezett

Menyasszony lenni

 

 

 

 

#Magdolna Szénásiné Incze Mária

Közönségdíj

Szolid francia

 

 

Gratulálunk a díjazottaknak és  a verseny összes résztvevőinek!

Kattints az alábbi gombra és nézd meg az összes versenymunkát! 

Irány a NailStar galéria!

Ha szeretnél első kézből értesülni minden akciónkról és a következő NailStar versenyről, iratkozz fel hírlevelünkre az oldal alján!

Gyere el Te is ingyenes körmös továbbképzésünkre és ismerd meg a legújabb trendeket!
Országszerte 21 városban leszünk!

Regisztrálj rendezvényünkre és Tiéd 15% kedvezmény a helyszíni vásárláskor!

További részletek

 

Termékajánló: 

Kattints a képre, rendeld meg és készíts Te is tökéletes körmöket! 

Fiber Vitamin Gel
Üvegszálas építő lakkzselé

Chrome Purple Powder
Extra finom szemcsézetű,tükörkróm porok

Cover Babe Gel
Sűrű, habkönnyű

Spider Gel – fekete
A vonalhúzás No. 1 terméke

Újdonságainkért kattints IDE! Akciós termékeinket pedig ITT találod!

——————————————————————————————————————————————

Tanulj  nálunk trendszakmát és tűnj ki a többiek közül!

Nail&Beauty Academy Kft.  

OKJ-s képzéseink már az ország több pontján elérhetők! A szakmai hátteret a több éves tapasztalattal rendelkező mesteroktatóink biztosítják. Oktatásainkhoz a  Perfect Nails alapanyagait használjuk, így tudjuk a legújabb trendeket és technikákat a legmagasabb szinten átadni a jövő szakemberei számára.

Miért válassz minket?
  • Garantált szakmai fejlődés
  • Egyénre szabott oktatás
  • Kiscsoportos képzések, családias, barátságos légkörrel
  • Speciálisan kidolgozott tananyag és ingyenes szakkönyv biztosítunk

További részletekért kattints IDE

 

Hozd ki magadból a legtöbbet!

Legyél kezdő vagy tapasztalt szakember mi segítünk továbbfejlődni! Válasz a tanfolyamaink közül és jelentkezz! 

Tovább a tanfolyamokhoz